Amerika földtani felépítése

Amerika földtanilag két eltérő származású kontinenst ötvöz magába. Az óidő végétől a középidő közepéig Észak-Amerika földje a Pangeát alkotó Laurázsia részeként fejlődött, míg Dél-Amerika a Gondwanához tartozott. Az ősi kontinens magokhoz akkor már, az óidő folyamán kaledon és variszkuszi hegységek gyűrődtek. Ezeknek a mai felszíne nagyrészt tönkösödött, összetöredezett állapotban van. A két, kialakulóban lévő földrész levált a Pangeáról, miközben kinyílt az Atlanti-óceán medencéje. A két nyugat felé vándorló kontinenst hordozó lemez a Csendes-óceáni-lemeznek ütközve új, fiatal lánchegységek kialakulását eredményezte (Pacifikus-hegységrendszer). Végül létrejött az összeköttetés a két kontinens között is. A hegységek szárazföldi pusztulása és egykori tengeröblök feltöltődése nyomán fiatal, feltöltött síkságok keletkeztek. Észak- és Dél-Amerika felszíne hármas tagolódású. Nyugaton a fiatal lánchegységek, keleten ősföldek és röghegységek, középen síkságok uralják. Észak- és Közép-Amerika tájai Észak-Amerika felszínen lévő legidősebb tája, az észak felé nyitott, közel fél Európa nagyságú Kanadai-pajzs, a Kanadai-(Laurencia)-ősmasszívum része. A későbbi földtörténeti időkben nagy része fedett ősfölddé vált. Mai felszínét a jégkorszaki jég pusztító munkája alakította ki. Északon letarolta teljesen, az alapot adó, kb. 2,5-3,5 milliárd éves, ősidei kristályos mélységi magmás és metamorf kőzetekig, fedetlenné téve az ősmasszívumot. Ahol a jégtakaró elérte a tengert, ott fjordokat alakított ki. A jégtakaró határától délre és nyugatra megmaradt az ősmasszívum fedett állapotban. Az ősmasszívum a középidei üledékkel fedett Préri-tábla, ill. az újidei rétegekkel takart Mississippi-medence alá is benyúlik. A Kanadai-pajzs - erőteljes lepusztulása miatt - mélyének gazdag ásványkincsei, a magmás ércek: a nehéz-, a színes- és nemesfémek (vas, nikkel, kobalt, ólom, cink, réz, platina, arany, ezüst), valamint az urán könnyen kitermelhető állapotba, a felszín közelbe, ill. felszínre kerültek. Az óidei üledékkel fedett ősmasszívum kőolajban és földgázban gazdag. Az Appalache-hegység 3000 km hosszan, átlagosan 200-400 km szélesen, 800-1200 m magas középhegység, a kontinens keleti oldalán. Északi része idősebb (kaledonida), déli része fiatalabb (variszcida). A (Rocky Mountains) Észak-Amerika egykori, Sziklás-hegység lepusztult variszkuszi vonulata, amelyet a pacifikus hegységképződés megújított, a Bering-szorostól Közép-Amerikáig húzódik. Ma a Kordillerák keleti vonulatát képezi, 3000-4000 m-es gerince vízválasztó a Csendes-óceán és a Mexikói-öböl vízgyűjtő területe között. Alaszkai és kanadai része erősen eljegesedett, glaciális formakincset hordoz. A középső részére a gyűrt és vetődéses formák, vulkáni képződmények, míg a déli részére hegyláncok által körülvett medencesorok, süllyedékek jellemzők. A Sziklás-hegység színes- és nemesfémekben gazdag, keleti előterében, ill. és medencéiben uránércet, barnakőszenet és kőolajat bányásznak. Amerika lánchegységei a Pacifikus-hegységrendszer tagjai, amelyek a kontinens nyugati peremén húzódnak észak-dél irányban: • Észak-Amerikában a Bering-tengertől a Tehuantepeci-földszorosig a Kordillerák; • Dél-Amerikában az Andok észak felől szétnyíló láncai Trinidadtól, ill. a Tehuantepeci-földszorostól a Tűzföldig futnak. Észak- és Dél-Amerikát a közép-amerikai szárazföldi híd (Tehuantepec-földszorostól a Darien-öbölig) és Nyugat-indiai-szigetvilág (Kis- és a Nagy-Antillák) kapcsolja össze. Ez a terület szerkezet-morfológilag az Észak-Amerika része, a Kordillerák láncai hálózzák be. Több nagylemez és kislemez találkozási helye, ezt bizonyítják a gyakori nagy erejű földrengések, vulkáni kitörések, aktív emelkedések (Kordillerák) és süllyedések (Nicaragua-árok). A Nyugat-indiai-szigetvilág a Karib-tábla kiemelt kontinentális pereme, ahova a szárazföldi hídról a Kordillera-ívek átnyúlnak. A Kis-Antillák területén pedig a Dél-Amerikai-lemez atlanti-óceáni táblája hajlik be a Karib-(Antilla)-tábla alá, vulkanizmust és földrengést okozva. Dél-Amerika nyugati részének az óceáni Nazca-lemez sodródik és tolódik alá Dél-Amerika-lemez szárazföldi szélénél. A Pacifikus-hegységrendszer nyugati fiatalabb részére a kettős láncsor (a Parti-lánc és a Parti-hegység) jellemző, közöttük lévő szűk tektonikus árkokkal és völgyekkel. A Parti-hegység az Aleut-szigetektől indul. Alaszkában éri el a legmagasabb pontját, a Mount McKinley-t (6194 m), ami egyben Észak-Amerika legkiemelkedőbb pontja is. A Kanadai-Parti-hegység után a vulkánokban (pl.: Mount Rainier (4392 m), Mt. St. Helens (2980 m) gazdag Cascade következik. Tőle délre a hatalmas, 4418 m magas Mount Whitney csúcsot viselő, gránitból álló, idősebb Sierra Nevadában folytatódik. A Parti-hegység Mexikóban a 1500 km hosszú, 2500 m átlagmagasságú Nyugati-Sierra Madrével zárul. A hegyvonulat riolitos és andezites platóit kikezdte az erózió és mély kanyonokat "barranco"-kat, és szakadékokat alakítva ki. Észak-Amerika déli határa Tehuantepeci-földszoros felé a Cordillera Vulcánica és a Déli-Sierra Madre. A 800 km hosszú Cordillera Vulcánica a világ egyik legszebb vulkáni hegyvonulata. Vastag lávatakarók és vulkáni kúpok építik fel (pl.: Citlaltépetl (5700 m), Iztaccihuatl (5286 m), Popocatépetl (5452 m)). A magas vulkáni csúcsokat jég és hó borítja, belőlük számos gleccser táplálkozik. A gyakori vulkáni működés és földrengés rázza itt Mexikó földjét. A Kordillerák láncai színes- és nemesfémekben gazdagok. A Nagy-medence vasérc, volfrám, molibdén, réz, higany, ezüst, arany, bórax, kősó kitermeléseiről híres. Colorado-fennsíkon uránércet, acélnemesítőket, nemesfémeket, kőszenet bányásznak. Az Arizóna-magasföldön van az USA egyik legjelentősebb bányavidéke: réz, ólom, horgany, magnéziumérc, azbeszt bányászatával tűnik ki. A Parti-lánc délnyugati medencéiben, Kaliforniában kőolajat, földgázt termelnek ki. Amerika síkságai a kontinens hegységei között és a partvidéken terülnek el. Észak-Amerikában a Belső-síkság a Kanadai-pajzstól délre, a Kordillerák és az Appalache-hegység között, a Mexikói-öbölig helyezkedik el. Prekambriumi és óidei alapját tengeri üledéksorok vastagon befedik. Terjedelmes kiterjedése - észak-déli hossza 1800 km, kelet-nyugati szélessége 2000 km - miatt érvényre jutó éghajlati különbözőségek változatos arculatú tájakra különül. Legismertebb tájai a Préri-tábla és a Mississippi-Missouri-alföld. A Parti-síkság az Atlanti-óceán és a Mexikói-öböl mentén helyezkedik el. A legfiatalabb tája az észak-amerikai kontinensnek, a harmadidőszakban még tenger hullámzott a helyén.